Évzáró a Társaság új székházában

Sebestyén Kátja közreműködésével

2013. december 14-án a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság új helyiségében, a Bajza utca 54. magasföldszintjén évbúcsúztató és egyben székházavató rendezvényt tartott. A múlt évben a Nemzetek Háza, mely szövetségnek a mi Társaságunk is tagja, kényszerűségből – az „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” elv alapján – kisebb helyiségbe költözött. Ez volt az első alkalom, hogy Társaságunk tagjai nagy létszámban szemügyre vehették az új helyet, megtapasztalhatták, milyen ott rendezvényt tartani. Ezért is neveztük el ezt az összejövetelt a hagyományos évzáró mellett székházavatónak is. Az ízléssel és praktikusan berendezett helyiség, megjelent tagjaink véleménye szerint is, alkalmas kisebb és közepes létszámú rendezvény, sőt – ha a „sok jó ember kis helyen is elfér” közmondáshoz tartjuk magunkat -, még kissé nagyobb létszámú összejövetel megtartására is.

Ami a jelen találkozót illeti, a megjelentek betöltötték a termet és jó hangulatban töltötték el az egész estét. A családias hangulatot az is erősítette, hogy Sebestyén Kátja énekművész nemcsak gitárjával, hanem kilenchetes kislányával együtt jött el férje kíséretében, aki hordozható kosárban hozta a kisbabát. Együtt énekeltük a kedvelt orosz dalokat és népdalokat az előadóművésszel, aki, mivel régóta jár hozzánk, a szemünk láttára vált érett művésszé. A közös éneklésben gőgicsélésével a baba is részt vett.

A hagyományosan minden évben megtartott évbúcsúztatónk azért is volt most is családias és jó hangulatú, mert a szokásokhoz híven csevegtünk, egymás iránt érdeklődtünk, ettünk-ittunk. Az alkalomra rendelt hideg étel mellet nagy élvezettel fogyasztottuk azokat a finomságokat – édes és sós süteményeket, pirozskit - , amiket asszonyaink készítettek a találkozóra. Férfitagjaink jóvoltából pedig torkunkat finom saját termésű borokkal és pálinkával, na meg butéliás borokkal és pezsgővel öblíttettük. Baráti hangulatban, őszintén kívántunk egymásnak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt.

 

Kéri József

Vissza