Vadim Repin orosz hegedűvirtuóz

Vadim Repin orosz hegedűvirtuóz

2016 februárjában Budapesten lépett fel

 

2016 februárjában Vadim Repin orosz hegedűvirtuóz a Magyar Virtuózokkal lépett fel a Művészetek Palotájában.

    

Vadim Repin az MTI-nek adott interjújában elmondta: mindig az inspirálja, hogy a számára különösen kedves darabokat a lehető legjobb előadásmódban mutassa meg a közönségnek. A színpadon tapasztalható feszült és várakozó csend mindig arra készteti, hogy háromszor annyi odaadást vigyen bele a játékába.
 

Repin mesterkurzusokat is tart fiatal tehetségeknek azokban a városokban, ahol megfordul. Biztosan nem tudom megváltoztatni a játékukat, azonban kicsit rá tudom irányítani figyelmüket az igazán fontos részletekre - hangoztatta Repin. A Bécsben élő művész számos projektje mellett feleségével, Szvetlana Zaharovával a moszkvai Nagyszínház prímabalerinájával a Pas de deux for toes and fingers című komplex, zenét és táncot felölelő közös esten és annak európai bemutatóján is dolgozik. Repin hazájában kultúrmissziót is végez, hiszen a Transiberian Art Festival elnevezésű nemzetközi mustra megálmodója és létrehozója. A két héten át tartó rendezvényen idén 16 ország 600 művésze vett részt, 400 előadást tartottak mintegy 200 ezer hallgató előtt.
 

Az orosz művész az interjú során arról is beszélt, hogy Yehudi Menuhin hegedűművésztől tanulta meg, hogy miképpen bánjon a zenével vagy akár az őt körülvevő emberekkel. Yehudi Menuhin felkarolta az orosz csodagyereket, elragadtatásában úgy vélte, hogy Repin generációjának legnagyobb hegedűművésze. Repin számára a Menuhinnal való közös munka olyan inspirációt jelentett, amely az egész karrierjére kihatott.

Repin a Magyarországi koncertjével kapcsolatban kitért arra is, hogy Kocsis Zoltán karmester zsenialitása és Roby Lakatos hegedűművész művészi nagysága és barátsága miatt is szívesen gondol az országra és a magyar zenei élet kiválóságaira. Vadim Repin február 2-án Budapesten Max Bruch g-moll hegedűversenyét adja elő. A fellépésen Alexander Negrin vezénylésével több mű is hallható Mozart szerzeményeiből - a Figaró házassága nyitánya, az A-dúr szimfónia és a g- moll szimfónia.
 

Vadim Repin 11 évesen nyerte első zenei díját, és már gyermekként önálló esteket adott. Elképesztő tehetségként tartották számon a Novoszibirszkben 1971-ben született művészt. 1989-ben a legrangosabbnak tartott brüsszeli Erzsébet Királynő Versenyen első helyezést ért el, és ezzel a verseny történetének legfiatalabb győztese lett. A nemzetközi zenei életben azóta is a legmagasabban jegyzett hegedűművészek között emlegetik őt.
 

A Magyar Virtuózok Kamarazenekart 1988-ban alapította Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a főiskolán végzett fiatal tehetséges tanítványaiból. Alakulásától kezdve igen sikeres külföldi pályafutást mondhat magáénak az együttes, jártak már többek között Olaszországban, Németországban, Portugáliában, Dél-Koreában és az Amerikai Egyesült Államokban is. A kamarazenekar külföldi vendégművészekkel is rendszeresen együttműködik.

 

 

 

Letölthető PDF dokumentum:

Az ingyenesen letölthető Adobe Reader szoftverrel egyszerűen tekintheti meg, nyomtathatja ki a PDF-fájlokat.
Vissza