Magyar az űrben

Magyar az űrben

Farkas Bertalan 35 éve indult el a világűrbe

 

 

1980. május 28. bizonyosan örök életre emlékezetes marad tagtársunknak. Számon tartja e napot a magyarok többsége is, és vele együtt sok orosz barátunk, és szerte a világon mások is. Mi is, a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság tagjai ünnepként emlékezünk meg e felejthetetlen napról. Jeles ez a nap a magyar tudomány számára is.

E napon indult hazánk fia, Farkas Bertalan, első magyarként, hetedikként a nemzetek képviselőinek sorában, a Szojuz-36 szovjet űrhajó fedélzetén az Interkozmosz program keretében a világűrbe, hogy Valerij Kubaszov parancsnokkal együtt átszálljanak a Szaljut-6 szovjet űrállomásra. Itt 7 napig előre meghatározott tudományos programot hajtottak végre, köztük a magyar Interferon sejtbiológiai és a Pille sugárdózis mérővel (TLD) kapcsolatos kísérleteket. Ez utóbbi mérőműszert használták a MIR űrállomáson, most pedig a Nemzetközi Űrállomáson.

 

Amikor később megkérdezték Farkas Bertalant, mi volt a legnagyobb élménye az űrrepülés alatt, így válaszolt:

„Először látni Magyarországot a világűrből, látni a napfelkeltét és a naplementét. Azután a kozmikus éjszaka csillagképei, a hegyláncok Dél-Amerikában, Afrika sivatagjainak szépsége és a vörös homokfelhők India fölött”

Lehetősége volt részletesen tanulmányozni hazánk területét. Az űrutazás alatt kétszer haladtak el Magyarország felett, így hazánk területéről több űrfelvétel is készült. A Balatonnál a tó és a vízpart ökológiája, valamint talajjavítási programok keretében Szolnok és Kisköre között a Tisza vidéke volt a vizsgálatok fő területe.

A föld körüli keringése közben sem szakadt el a hazai élettől. Nyolc napos űrbéli tartózkodása során egyik este (1980. május 26-án) ő olvasta fel az esti mesét a magyar gyerekeknek, magával vitte a tv-macit is a világűrbe és kislánya piros-fehér-zöld ruhás babáját.

A kitűzött feladatok sikeres végrehajtása után űrhajósunk Valerij Kubaszovval visszatért 1980. június 3-án a Földre.

Ez az űrutazás az emberi akaraterő, a kitartás, a tudás, a közös munka nagy győzelmét jelentette. Ennek csodálói lehettek az egyszerű embereken át a művészek, tudósok, politikusok. Minket, magyarokat pedig különös büszkeség töltött el, hogy erre a mi honfitársunk volt képes.

Farkas Bertalan megérdemelten részesült a Szovjetunió Hőse és a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetésben, népünk megbecsülésében és szeretetében.

 

Ezen érzések megnyilvánulásának lehet tanúja űrhajósunk - vagy ahogy kedvesen mindenki hívja - a mi Bercink, akárhova megy, akárkivel találkozik, legyen az idős vagy fiatal. Ennek voltunk tanúi 2010 májusában is, amikor emlékezetes űrrepülésének 30. évfordulóját ünnepeltük idehaza és Oroszországban is, ahol az orosz űrhajósok kedves testvérei. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Hősnek kijáró tisztelettel, megbecsüléssel és szeretettel csatlakoznak Társaságunk tagjai a felé áradó őszinte érzésekhez. Köszöntjük és tiszta szívből kívánunk az első magyar űrrepülőnek, a dandártábornak további erőt, egészséget, újabb sikereket tudományos és gyakorlati tevékenységében. Büszkék vagyunk, hogy tagja a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaságnak.

(Szerző: Kéri József)

Vissza