Nőnapi rendezvény
a Nemzetek Házában
2014. március 6-án került sor a Társaság hagyományos nőnapi rendezvényére, amelyen a Budapest Ragtime Band zenészei léptek fel. Az esten Sebestyén Imre elnökségi tag köszöntötte a Társaság ünnepelt tagjait.
Nőnapi köszöntő
(Szerkesztett változat, elhangzott a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság 214. március 6-i ünnepi összejövetelén)
Kedves és aranyos Hölgyek! Tisztelt Tagtársnők!
Nási Szudárnyi! Uvazsajemüje Grazsdanki! Milüje Zsenscsinü i Gyévuski!
Őszinte tisztelettel és igaz szeretettel köszöntöm Önöket a Társaság férfi- és magukat még férfinek képzelő tagjai nevében a Nemzetközi Nőnap alkalmából. Egyre kevesebb helyen tartják igazi ünnepnek ezt a napot, sokkal inkább vált a nők évi egyszeri köszöntésévé, amit le lehet tudni néhány szál virággal és az ilyenkor szokásos udvarias puszilkodással. Egyre inkább eltűnik ennek a napnak az eredeti jelentése és jelentősége. A múlt „jótékony” homályába vész a nők évszázados, de máig is időszerű harca az egyenjogúságukért és társadalmi megbecsülésükért. Kevés olyan közösség van, mint a miénk, ahol nem csak ünnepelünk, de emlékezünk is.
Ma délelőtt egy kedves ifjú hölggyel beszélgettem, és véletlenül szóba került a mi esti programunk is. Tágra nyílt szemekkel kérdezte, nőnapi ünnepség? Van még ilyen? Tudja, - mondta - amikor én gyerek voltam, a nőnap már nem igazán volt divatos, egyébként is a szüleim kommunista ünnepnek tartották. Erre aztán nekem volt okom a csodálkozásra. Harminc valahány éves, két diplomás, politikai elkötelezettségektől mentes, tipikus fiatal magyar értelmiségi, aki egyébként nem egyszer panaszkodott hátrányos megkülönböztetésekre! Az okát is megjelölte, apró gyerekeket nevelő nő, akinek foglalkoztatása a legtöbb munkahelyen sok kockázattal jár. Nem álltam meg, hogy ne tartsak neki egy rövid történelem órát, ha már ezt nem tette meg otthoni és iskolai környezete.
Az emberiség sok évezredes történetében --- a matriarchális társadalmakon kívül --- a nők mindig törekedtek arra, hogy elfogadtassák és elismertessék a családban és a társadalomban betöltött helyüket és szerepüket. Erről az első írásos, illetve inkább irodalmi emlék i.e. 411-ből származik, amikor is Lüzisztrata görög királyné megszervezte athéni és spártai társnőit, hogy férjeiket némi nemi ráhatással térítsék el a háborúzástól, és helyette inkább családjukkal és nejeikkel foglalkozzanak. Később, a felvilágosodás korában jelent meg a jeles angol feminista írónő,Mary Wollstonecraft könyve A nők jogainak követelése címmel. A nagy francia forradalomban a férfiakkal együtt a nők is részt vettek, szabadságot, testvériséget és egyenlőséget követelve. Közismert Delacroix híres festménye, ahol a trikolort egy forradalmár nő tartja magasra.
A március 8-ához köthető első konkrét időpont 1857-ben volt. Ezen a napon New-Yorkban negyven ezer textil-munkásnő sztrájkolt és vonult az utcára egyenlő bért és munkaidő csökkentést követelve. A politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak együttes küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, és 1913-ig ezen a napon, ill. mindig február utolsó vasárnapján tartották az ünnepet. Közben 1910-ben a II. Internacionálé kongresszusán úgy határoztak, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközileg is tartanak nőnapot. Ennek pontos dátumáról azonban nem döntöttek. Így aztán 1911-ben több országban, köztük Ausztriában is március 19-én tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot.
Végül amerikai kezdeményezésre egységesítették a nemzetközi nőnap dátumát, és a döntés március 8-ára esett. Egyes források szerint ezzel akartak az 1857-es tüntetésnek, más források szerint egy new-yorki textilgyárban 1908-ban e napon tűzben életét vesztett 129 munkásnőnek emléket állítani. A nőnap mai dátuma azzal vált teljessé és véglegessé, hogy 1917-ben Petrográdban ezen a napon (a régi juliánus naptár szerint február 23-án) az utcákra vonult több százezer nő (és férfi) kenyérért és békéért tüntetve. talán ennek is volt köszönhető, hogy az orosz cár négy nap múlva lemondott, és a történelem úgy alakult, ahogyan ismerjük…
Tény, hogy a nemzetközi nőnapot, mint nők jogainak és a nemzetközi békének napját, az ENSz-közgyűlés 1977-ben hivatalos ünneppé minősítette, és ma is a világnapok közt tartja számon. Ennyit a Nőnap kommunista jellegéről! Azt viszont illik tudni, hogy a mai virággal kedveskedős megemlékezéssel szemben ez a nap munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt.
A hely szelleme azt kívánja, hogy itt, a Magyar-orosz Művelődési és Baráti Társaságban illik szót ejteni az egykori és egyszerű asszonyokon kívül az orosz és szovjet irodalom olyan emblematikus női szereplőiről, mint a Háború és béke Natasa Rosztovjáról, az Anyegin Tatjána Larinájáról, Anna Karenináról, Csehov Három nővéréről, Gorkij Anya című művének Pelagéja Akulinájáról és egy, tőlünk időben nem túl távol álló hősnőről, Zója Koszmogyemszkajáról.
Ez után a közel sem teljes felsorolás után szeretném megköszönni a mi mindennapi „hősnőinknek”, társainknak, asszonyainknak és lányainknak, hogy a sok-sok nehézség ellenére is mindig mellettünk vannak, megoszthatjuk egymással gondjainkat és örömeinket. Jó Önökkel lenni, és jó lenne még sokáig együtt maradni. Ehhez szeretnék mindnyájuknak jó egészséget kívánni, békében és értelmes tevékenységgel eltölthető nyugodt éveket.
És, ha már említettem az orosz irodalmat, befejezésül egy magyar költő, Weöres Sándor versrészletét idézném:
„ A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié: minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó…”
Köszönöm a figyelmet, és hogy ne látszódjak ideológilag elfogultnak, a kiegyensúlyozottság szellemében egy Szent Ágostontól származó idézettel zárom köszöntőmet:
„Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni, Ádám fejéből vette volna. Ha rabszolgájává, a lábából. Ámde oldalából vette, mert élettársává, egyenlő párjává akarta.”
Sebestyén Imre
